Fekvése
Lőrinci Heves megye nyugati részén, a Zagyva folyó mellett terül el, a Mátra és az Alföld találkozásánál. Hozzátartozik közigazgatásilag Selyp, Mátravidéki Erőmű és Vörösmajor.
Közlekedés
A város a Hatvan–Salgótarján vasútvonalon egy vasúti megállóhellyel (Lőrinci) és két vasútállomással (Mátravidéki Erőmű és Selyp) rendelkezik. A három helyen elsősorban Hatvan és Somoskőújfalu között közlekedő személyvonatok állnak meg. A települést nyugaton elkerüli a 21-es elsőrendű főút. Az ezzel párhuzamosan futó út mentén, észak-déli irányban terül el Lőrinci. A várost elővárosi autóbusz járatok Hatvannal, helyközi járatok Salgótarjánnal és Pásztóval kötik össze.
Története
A település a bronzkorban lakott hely volt, a hatvani kultúra uralkodott itt. A városban előkerültek továbbá avar, népvándorláskori, majdÁrpád-kori leletek is. 1267-ből való a település első említése ecclesia de Laurencio (okleveles forrás)formában. Selyp is ebben az időszakban alakult ki önálló községként. A 14 – 15. században sok kézen forgott a település. 1544-ben került török kézre, adózás szempontjából a hatvaniszandzsákhoz tartozott. Több birtokosa is volt a falunak a XIV-XV. sz. -ban (pl.: Rozgonyiak), majd később a váradi püspökség tulajdona lesz. Selyp puszta önállóan lakott falu volt, a Rátót majd az Ákos nemzetség vagyonát gyarapította. A törökök kiűzése 1685-ben történt a környékről, majd Hatvannal együtt császári kezelésbe került a terület. 1695-ben épült a temploma, amelyet azonban 1773-ban átépítettek. 1730-tól aGrassalkovich család tulajdonába került a település. A 18. század végén központi jelentősége nőtt, sóhivatal létesült itt, valamint Selyp a település részévé vált. Kincstári sóhivatal és sóelosztó működött a településen. A lakosok egy része sófuvarozással foglalkozott,Poroszlóról és Szolnokról hozták ide a sókockákat. A település fejlődésének alapköve a Pest–Hatvan–Losonc–Besztercebánya vasút 1867-es megnyitása volt. 1881-ben gőzmalom, 1889-ben a Selypi Cukorgyár Rt., 1908-ban a Magyar Vulkánczementgyár jött létre Lőrinciben, de a 20. század elején működött itt kőbánya, erőtakarmánygyár, sajtgyár, téglagyár és cserépkályhagyár is. 1940-ben nagy jelentőségű beruházás készült el, amikor megnyílt a Mátravidéki Erőmű. 1950-ben a korábban Nógrád megyei településHeves megye része lett. 1989-ben, illetve 1990-ben két településrész (Petőfibánya és Zagyvaszántó) függetlenedett Lőrincitől, amely 1992-ben kapta meg a városi rangot. 1999-ben az erőművet az MVM tovább bővítette
Lőrinci város címere
Álló, háromszögű tárcsapajzs. A címer vezéralakja, Szent Lőrinc vértanú bal kezében a vértanúságban aratott győzelmét szimbolizáló pálmaággal, jobb kezében vértanúsága elszenvedésének módjára utaló vasrostéllyal. A címerpajzs alapszíne kék. A címeralak zöld dombon áll, amely a pajzstalpat foglalja el. A címeralak ezüst, a fej és körülötte a glória arany, a pálmaág zöld, a vasrostély fekete színben került ábrázolásra. Lőrinci város címere a XVIII. század második feléből származik.
Gazdaság
Mára a mezőgazdaság szinte teljesen kiveszett a település életéből. A város legjelentősebb üzemei az Erőmű, a Mátravidéki Cukorgyárak, a Zsófia Malom, aCsőszer,a Magüzem és az Eternit voltak. Ezek közül a cukorgyártás 1999-től megszűnt, a telephelyet a Heves Acél Kft vásárolta meg. Az Eternit visszavonta gyártását az eredeti, nyergesújfalui gyárába.
Kultúra, oktatás, sport
Lőrinciben három óvoda és egy kétépületes általános iskola működik, ahol tehetséggondozó és korrekciós képzés is működik. A város helyet ad továbbá a Március 15. Szakképző Iskolának, amely több szakmában végez szakmunkás- és szakközépiskolai oktatást. A településen alapfokú zeneiskola is működik. A város kulturális életének egyik jelentős színtere a könyvtár, amely az olvasáson kívül kulturális rendezvényeket is kínál. Továbbá a Selypi Kultúrház funkcionál még hasonlóan. Lőrincin működik a Strauss Szalonzenekar is. Lőrinci sportéletének legjelentősebb szereplője a Kinizsi Sportklub, amely elsősorban a labdarúgás és tenisz terén működik.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
